Betörés tévhitek

zárszerelés betörés lakatBetöréssel kapcsolatban nagyon sok ember az ösztöneire hagyatkozik, amik sok esetben félrevezetőek lehetnek, ezért érdemes tudni néhány konkrét tényt a betörési szokásokkal kapcsolatban, hiszen ezek tudatában valamivel könnyebb a védekezés.

A leggyakoribb tévhit betöréssel kapcsolatban, hogy ezek csak sötétben történhetnek meg. Valószínűleg azért érezzük így, mert sötétben könnyebb elrejtőzni, ám ez akkor is csupán egy tévhit. A legtöbb betörés délelőtt 11 óra és délután három óra között történik, ami logikus, hiszen ebben a napszakban a legtöbb lakás üresen áll, mivel az emberek többsége dolgozik.

A napközben üresen álló lakást egyetlen módon lehet megóvni az illetéktelen behatolástól, mégpedig korszerű zárak segítségével, valamint a szakszerű zárszerelés is nagyon fontos ebben a tekintetben.

Érdemes odafigyelni arra, hogy a betörésből élő emberek is ugyanolyan tempóban képzik magukat, mint a többi ember a saját szakmájában, ezért az elavult zárak nyitott ajtókat jelentenek az ő számukra, amit másodpercek alatt képesek kinyitni.

A másik óriási tévhit a lakosság körében, hogy a betörők a kicsi, eldugott részeket keresik egy házon, ahol behatolhatnak, holott a behatolás leggyakoribb helye a bejárati ajtó és az ahhoz legközelebb lévő ablak. Hozzá kell tenni, hogy az ablak csak akkor megfelelő bejárati lehetőség számukra, ha az nyitva marad, hiszen az üveg betörése igen nagy zajjal jár, amit a legtöbb betörő nem kockáztat.

Egy betörő sokkal gyorsabban és halkabban képes bejutni egy bejárati ajtón, mint ha az ablak betörésével próbálkozna, hiszen akkor az értékek összegyűjtésére csupán egy-két perce maradna, mivel a zaj felkeltheti a szomszédok vagy az arra járók figyelmét. Az éjszakai órákban ez fokozottan igaz lehet, mivel éjjel még hangosabbnak tűnnek a zajok.

lakat faajtó zárszerelés

Ebből láthatjuk, hogy a legfontosabb a bejárati ajtó védelmének megerősítése, valamint a földszinti ablakok tekintetében a biztonsági rács, hiszen ezzel máris minimálisra lehet csökkenteni a betörés lehetőségét.

Érdemes tudni azt is, hogy a betörők nagy előszeretettel használják a fésűs zárnyitási módszert, ami nem hagy külsérelmi nyomot a záron. Ez annyit jelent, hogy a biztosító nagy valószínűséggel nem fizet egy ilyen betörés után, hiszen nincs nyoma a betörésnek.

Nagyon fontos, hogy a beszerelésre szánt zár rendelkezzen MABISZ minősítéssel, valamint a zárszerelés olyan szakember által történjen, aki tökéletesen képes ellátni a zárszerelés feladatát. Ezzel szinte mindent megtettünk értékeink védelmében.