Betörésvédelem

 

betörésvédelem zárszerelés

A betörésvédelemről szóló írások még véletlenül sem a betörés védelméről szólnak, bár a szó szerinti jelentése ez lenne, de minden ember helyesen a betörés elleni védelemre asszociál.

Amióta az emberiség tulajdonnal rendelkezik, tehát a civilizáció kezdetéről beszélünk, azóta létezik a lopás, rablás, betörés, stb. Mindig is voltak, és lesznek is olyan emberek, akik a más által megszerzett tulajdont szeretnék birtokolni, ezért a betörésvédelem már ősidők óta létezik.

Természetesen, napjainkban egészen más technológiákat alkalmazunk, mint őseink, bár meg kell említeni, hogy a zárak és a zárszerelés története igen régre, az ókori Római Birodalom idejére nyúlik vissza.

A betörésvédelem témáját némely emberek igen könnyedén veszik, mások viszont túlzottan óvatosak, ez nem igazán az őrizni kívánt vagyon mértékétől függ, sokkal inkább az emberek felelősségétől, a betöréstől való félelemtől, a negatív tapasztalatoktól, és még sok minden mástól.

A betörésvédelem első és legfontosabb szabálya, hogy a beépített zárak korszerűek legyenek, valamint szakértő módon legyen elvégezve a zárszerelés. Amennyiben ez rendben van, akkor a betörésvédelem legfontosabb momentuma teljesítve van.

betörésvédelem zárszerelés

Ezen felül nagyszerű védelmet nyújthat egy jó minőségű biztonsági rács az ablakokra és a bejárati ajtó elé. Ezzel a mechanikai védelem szinte tökéletes.

Azok számára, akik még mindig nem érzik magukat kellőképpen biztonságban, érdemes a bejárati ajtót biztonsági ajtóra cserélni, illetve egy jó minőségű bejárati ajtóra plusz hevederzárat beépíteni. Amennyiben ez mind szakértő módon van beépítve, illetve az összes zárszerelés szakértő által van elvégezve, akkor joggal mondhatjuk, hogy tökéletes betörésvédelemmel van ellátva az adott lakás.

Ezen kívül természetesen lehet riasztót beszereltetni, illetve egyéb elektronikus zárakkal felszerelkezni, ám egy átlagos lakás esetében ez már kissé túlzásnak minősülhet, amennyiben a mechanikai betörésvédelem tökéletes.

Családi ház esetében a garázs felől is érdemes megerősíteni a védelmet. A garázshoz is lehet riasztót beszereltetni, illetve léteznek hevederzárak kifejezetten garázsajtóra, ezzel már tökéletes a betörésvédelem.

Amennyiben valaki nem tudja eldönteni, hogy saját lakása esetében mi az ideális betörésvédelem, szakértőink szívesen segítenek egy helyszíni felmérés alkalmával, minden tényezőt figyelembe véve adják meg a megfelelő szakértői segítséget.