Non stop
Zárszerelés non stop szolgáltatásunk a nap bármely szakában elérhető, akár éjszaka, hétvégén vagy ünnepnapokon is. Budapest egész területén, valamint a környező településeken, bármilyen időpontban házhoz megyünk, hogy elvégezzük a sürgős zárszerelés feladatát.

Zárszerelés non stop szolgáltatásunk elsősorban azért jött létre, mert nagyon jól tudjuk, hogy a zárak nem veszik figyelembe a hivatalos munkaidőt, ebből adódóan bármikor elromolhatnak, ami igen kellemetlen helyzetet tud teremteni, ha nincs professzionális zárszerelő szakember elérhető közelségben.
A másik fontos oka, amiért zárszerelés non stop szolgáltatásunk ma már elérhető bárki számára, hogy megakadályozzuk, illetve minimálisra csökkentsük a házilag végzett zárszerelést, mivel jól tudjuk, hogy ezzel sokszor nagyon sokat árt saját magának az ingatlan tulajdonosa.

Szinte minden emberrel előfordul életében legalább egyszer, hogy akaratán és önhibáján kívül kizárja magát saját lakásából, mivel a zárak folyamatosan amortizálódnak, előfordul, hogy minden előzetes intő jel nélkül a zár tönkremegy és az ajtó nyithatatlanná válik.
Természetesen, az sem ritka eset, hogy valaki elveszíti a kulcsát, vagy becsapódik és bezáródik az ajtó, amikor kulcs nélkül csupán egy-két percre hagyja el valaki otthonát.
Ilyen esetekben igen sürgetőlegessé válik a szakszerű segítség, erre vonatkozólag hoztuk létre zárszerelés non stop szolgáltatásunkat, hogy bármikor is fordul elő hasonló eset, elérhetőek legyünk, és ne kelljen házilag elvégzett, szakszerűtlen zárszerelés szolgáltatáshoz, illetve segítséghez folyamodni.
Zárszerelés non stop szolgáltatásunk azok számára ideális, akik az éjszaka közepén hazaérve veszik észre, hogy nincs meg a lakáskulcsuk, és nincs más megoldás az ajtónyitásra, mint a szakértő zárnyitás.
Érdekes tényező, hogy karácsony környékén is igen gyakori, hogy szükség van zárszerelés non stop szolgáltatásunkra, valószínűleg ez a karácsony körüli kapkodás miatt lehet, hiszen ilyenkor valamelyest figyelmetlenebbek az emberek. Ilyen esetekben sem lehet napokat várni arra, hogy az ajtó kinyitásra kerüljön, és a házilag elvégzett zárszerelés hosszú távon jelentős károkat okozhat.
Bármikor is történjen probléma, éjjel vagy hétvégén, ünnepnapon vagy kora hajnalban, zárszerelés non stop szolgáltatásunk révén állunk rendelkezésére, hívja szakértőinket bizalommal.